2017. január 28., szombat

Segíteni szép dolog!




Jótékonyság. A legtöbb embernek az utcán teát és meleg takarót osztogató kedves középkorú emberek jutnak eszébe erről a szóról, vagy  a szokásos adománygyűjtés karácsony előtt. Ilyenkor mindenkiben megnő a jó szándék és adakozóbbá válnak a felnőttek, sőt még a gyerekek is. De amint az ünnep varázsa szerte foszlik az élet visszatér a régi kerékvágásába, és az adakozás jó pár hónapra feledésbe merül. 
Szombathelyen az Óperint utcában ez másként működik. Az Új Nemzedék Közösségi tér kedden délután megtelt emberekkel. Jótékonysági kézműves foglalkozásra érkeztek a fiatalok, nem is kevesen. Ajándékokat készítenek a szombathelyi Markusovszky kórház beteg gyermekei számára. 
Januárban három alkalommal kínálnak lehetőséget a segíteni vágyóknak, hogy egy kellemes környezetben olyat alkossanak, amivel megörvendeztethetik a kisgyermekeket.

Az első foglalkozás alkalmával farsangi álarcok készültek. 

Készítettek már álarcokat, és díszítettek kesztyűket is, mindenféle mókás motívummal. A cél, hogy mindenki jól érezze magát. A kreatív segíteni vágyókat meleg tea és csodás hangulat várja a közösségi térben. Ezt január 31-én te is megtapasztalhatod, ha ellátogatsz ide délután három órakor.
Az elkészült ajándékokat egy közös kreatív foglalkozás keretein belül a Betegek Világnapján adják át a gyerekeknek. A tervek szerint február 10 - én  a Markusovszky kórház gyermek osztálya nevetéstől és jókedvtől lesz hangos.
Légy részese te is ennek a csodának, és tapasztald meg milyen jó érzés örömet szerezni. Találkozzunk kedden az Új Nemzedékben!




2017. január 20., péntek

Próbáljunk ki valami újat! Hangverseny

Hangverseny.  A mi korosztályunknak sok minden eszébe juthat erről a szóról,  egyeseknek egy hosszú és unalmas komolyzenei koncert ugrik be, másoknak a klasszikusok megnyugtató és ismerős dallamai. Ez változó, hiszen ahogy az emberek, úgy az ízlésük is különböző lehet. De egy esélyt mindenképpen megéri adni a dolognak. Így történt, hogy hétfőn este buszra szálltam és elutaztam Szombathelyre életem első igaz hangversenyére.

Az igazat megvallva nem lelkesedtem igazán az eseményért, a komolyzene soha nem tartozott a kedvenceim közé, sőt teljességgel elzárkóztam egy ilyen jellegű koncert gondolatától is. Irreálisnak tartottam, hogy én, aki zenei téren igazán nem nevezhető "mindenevőnek", megjelenjek ezen az eseményen. De az élet mégis úgy hozta, hogy oda kerüljek.


Győri Noémi és Csillagh Katalin szonátaestje hét órakor vette kezdetét a Bartók teremben Szombathelyen. Igazából én egy szörnyen unalmas, "altató" stílusú műveket játszó párost képzeltem el, de szerencsére pozitívan csalódtam. Bár a lágy dallamok, lassú és kavargó világa még mindig nem az én asztalom, a fellépők tehetségét nem vitathatom. Ahogy földig érő csodaszép ruháikban megtöltötték a színpadot élettel maradandó élményt nyújtottak számomra.


A zene ugyan nem ragadott magával, hiszen ahogy azt már fentebb említettem ez "nem az én világom", de az előadásmód megfogott. Valószínűleg életem végéig emlékezni fogok a szenvedélyre a fellépők arcán, lenyűgözött a zene iránti alázatuk.  Úgy érintették meg a hangszereiket, mintha érzőlények lennének. 
Annak, hogy rendszeres látogatója leszek a hangversenyeknek nagyon kevés a valószínűsége, de ezentúl nem fogom elhúzni a szám, ha komolyzenéről esik szó, mert ez az este fog eszembe jutni. 
Nektek azt tudom tanácsolni, hogy járjatok nyitott szemmel a világban, hiszen rengeteg csodálatos dolog vesz minket körül. Igyekezzetek meglátni a rejtett szépséget, mert ez a Föld igazán magával ragadó oldala!

2017. január 14., szombat

Top 3 könyvsorozat ~ Sci-fi, Fantasy

Néha egy-egy esős délutánon jól esik elmenekülni egy másik világba, még ha ez a világ szöges ellentéte is a miénknek. Idegenek, angyalok, démonok és más, számunkra idegen társadalmi rendszerek, szabályok. Ezek a könyvek kalandra csábítanak egy olyan helyen, amit másképp nem tudnál felfedezni. 

3., Angellfall

Forrás

Susan EE lenyűgöző irománya egy világról, ahol az angyalok csak pusztítást hoznak, az emberek rettegnek és a modern technika minden vívmánya csődöt mond. Főhősnőnk, Penryn, ebben a helyzetben próbálja életben tartani enyhén skizofrén édesanyját, mozgáskorlátozott kishúgát és persze önmagát. Ám amikor egy angyal elragadja a kislányt Penryn kétségbeesett döntésre szánja el magát...

Miért ajánlom?
Három könyvön keresztül követhetjük egy lány és egy angyal kalandjait. Olvasás közben teljesen magába szippantott a történet. A karakterekkel könnyedén lehet azonosulni, de mégsem nevezném tipikusan könnyed olvasmánynak. Vannak részek ahol komolyan oda kell figyelnünk, hogy követni tudjuk az eseményeket, de ettől eltekintve igazán kellemes olvasmány. 



2., Az 5. hullám

Forrás

Milyen lehet egy olyan világban élni, ahol nem bízhatsz senkiben, ahol gyerekekből készítenek hadsereget, ahol minden perced a rettegés határozza meg? Cassie pontosan tudja. Rick Yancey elképesztően mutatja be ezt az amúgy sem hétköznapi világot, egy fiatal lány szemén keresztül.

Miért ajánlom?
Személy szerint igazán érdekesnek tartom a fegyverekkel ellátott tini karaktereket akik képesek érett, felnőtt döntéseket hozni. Nos Cassiopeia, pont egy ilyen lány. Mindig van nála lőszer, egy M16-os és kés. Gondolkodás nélkül áldozná fel magát a testvéréért, akit mindennél jobban szeret. Ez egy olyan történet ami életre neveli az olvasóját.

1., Végzet ereklyéi

forrás

Mit tennél, ha egy nap arra ébrednél, hogy teljesen más vagy, mint a többiek. Nem találod a helyed a saját világodban, de nem úgy, ahogy a többi kamasz, mert te tényleg különleges vagy. Mit tennél, ha az összes mese igaz lenne? Árnyvadászok, boszorkánymesterek, vámpírok, tündérek és minden amit el tudsz képzelni, na meg egy elrabolt anya és egy gonosz apa. Kibírnád?

Miért ajánlom:
Cassandra Clare egy olyan világot fest elénk amiben bárki szívesen élne. A történet gyönyörűen kidolgozott, a karakterekkel könnyű azonosulni és akcióban is bővelkedik. Az olvasó lassan érti meg a dolgokat, de a cselekmény azonnal magával ragad. Ez a könyvsorozat szól a szerelemről, a családról, a kitartásról és önmagunk megismeréséről is. 


Puszi: Szaszi